Tudtad, hogy a társadalmunk tagjai közül csupán 2% természetes szőke? Éppen ezért vagy ennek ellenére, a szalonokban történő színváltoztatás durván 70%-át valamilyen szőkítési vagy világosítási eljárás teszi ki. Ez a számadat is mutatja, hogy nagyon sokan szeretnének szőke fürtökkel élni és hát lássuk be, nem véletlenül! Az egyik legfeltűnőbb és legsokoldalúbb hajszín a szőke, s annak minden árnyalata.

Amióta a hajfestés fogalmát ismerjük, a szőkítés vagy világosítás mindig is közkedvelt technika volt a fodrászatokban. Egészen Egyiptomig nyúlik vissza a története, ahol az előkelő származásúak kamilla főzetekkel próbálták világosítani a tincseiket. A nagy bumm az 1930-as években, a Hollywoodi filmgyártás hajnalán érkezett meg, amikor is egy Jean Harlow nevű fiatal filmcsillag kiszőkítette fürtjeit és ezzel Amerika első számú sexszimbólumává is vált. Ezzel együtt azonban nagy árat kellett fizetnie érte, mert gyakorlatilag kihullott a haja a sok (és erős) szőkítésektől…

A filmgyárak akkoriban 10.000 dollárt fizettek annak a fodrásznak, aki meg tudja festeni Jean hajszínét, amihez a kor eszközeit használták…ma már nem hisszük, hogy bárki bevállalná ezt a formulát:

Mára már a hajszőkítésre komplett termékcsaládok állnak rendelkezésünkre, melyek mind arra hivatottak, hogy kedvünkre világosítsuk hajszínünket. Fontos azonban megjegyezni, hogy a szép szőke hajszín olyan, mint egy drágább árkategóriájú autó. Nem csak egyszer kell megvenni, hanem annak bizony fenntartási költségei is vannak. Tehát nem elég szépen megfesteni, egy szőke haj csak akkor szép, ha azzal foglalkoznak és megfelelően van ápolva.
A Blonde Life termékcsalád azért született, hogy az áhított szőke tincseket elérjük meg is tudjuk tartani azok egészségét, szépségét. A termékcsalád két fő részre tagolható; egyrészt a szalonokban használható szőkítő és tonizáló rendszerre, illetve az otthon is használható hajápoló rendszerre, melyben megtalálhatók samponok, kondicionálók, olajok és mélyápolók is. Ezek a termékek a hajunk egyik legfontosabb aminosav-ját, az Arginint tartalmazzák, mely mélyen a hajba épülve erősíti annak szerkezetét. Ezen kívül Tamanu és Monoi olajokban gazdagok, melyek erős UV védelmet és fényt biztosítanak a szőke haj számára. A Blonde Life termékek elsődleges célja, hogy a szőke haj visszanyerje fényességét, melyet gyakran elveszít a mosások alkalmával. A legmodernebb SmartRelease technológiának köszönhetően a termékek hatékonysága megsokszorozódik, így már az első használatkor érezhető és látható a különbség.

Joico Tipp: Használd a Blonde Life Shampoo-t követően a Blonde Life Masque-ot, mely mélytisztító hatásának köszönhetően kitisztítja a szőke hajszínt,  “felpolírozza” a hajadat, lezárásképpen tegyél fel egy kis Blonde Life Conditionert és már kész is az utoljára festéskor látott, csillogó hajkorona.

A Blonde Life termékek egy másik vonala kifejezetten a jeges szőke hajszínért vannak fejlesztve. Ez a Blonde Life Violet vonal, mely tartalmaz Violet Shampoo-t, amiben lila pigmentek találhatóak, mely semlegesíti a nem kívánt sárga pigmenteket a hajban. Ezt követheti a Violet Conditioner, ami szintén tartalmaz lila pigmenteket, viszont már sokkal finomabb mennyiségben, hogy nehogy túlliluljon a haj. Végezetül egy fantasztikus hab, a Violet Foam zárja a sort, melynek elsődleges feladata, hogy ápolja, egyenesítse és kissé hamvasítsa a sárgulásra hajlamos szőke hajat.  Ezek a termékek a legcsodálatosabb szőke élményt biztosítják számunkra; kezelhető, ragyogó szőke fürtök, a legkevesebb roncsolódás mellett.

Ha már egy életünk van, azt miért is ne élhetnénk szőkén!?