A karácsonyi hajtás előtt szerettük volna meglepni kiemelt partnereinket, így repülőre pattantunk és Hollandia felé vettük az irányt. Egész pontosan Eindhovenbe utaztunk, ahonnan könnyedén elérhető volt számunkra Helmond, a JOICO európai központja. Eddig csak Magyarországon szerveztünk hasonló eseményeket, de idén szerettünk volna szintet lépni és egy életreszóló élményt ajándékozni partnereinknek.

Az első nap nagyrészt utazással, de szuper hangulatban telt. Eindhovenbe érkezve elfoglaltuk szállodai szobáinkat, ahol csodás ajándékcsomagok vártak, benne a JOICO bestseller Defy Damage termékeivel és számos meglepetés ajándékkal. Ezt követően pedig Eindhoven egyik exkluzív koktélbárját látogattuk meg, ahol egy koktél workshopon vettünk részt és elsajátítottuk a koktélkeverés minden csínyját-bínját. Egy ínycsiklandó, többfogásos vacsorát követően vissza is tértünk a szállodába, hiszen másnap következett csak az igazi “attrakció”.

November 7-én egy kellemes közös reggelit követően ellátogattunk Helmondba, a JOICO Europe központjába, ahol egy kis sütizés, kávézás és beszélgetést követően bele is csaptunk egy igazán nagyszabású bemutatóba. A számos díjat elnyerő Sofie Schrauwen és Robby Osselaer kreatív duó – a JOICO Design Team tagjai és a BOBHEAD tulajdonosai, a 2023-as Joico Masterpiece kollekció megalkotói- egyenesen Belgiumból utaztak hozzánk csak erre az alkalomra és 6 különleges frizurával készültek kiemelt partnereink számára. A bemutató során megismertették velünk a legújabb trendeket, végigvezettek minket minden egyes hajvágáson lépésről-lépésre, valamint a festési formulákat is megosztották velünk. Láthattunk romantikusan bohó “french bob” vágást, ázsiai haj teljes világosítását, izgalmas frufru megoldásokat, egyedi feltűzéseket és klasszikus, de lenyűgöző szőke hajfestést.

Magyar partnereink nem csak inspirálódtak a 2 órás szakmai előadás során, hanem olyan apró, de annál izgalmasabb tippekkel lettek gazdagabbak, melyeket a szalonmunka során is tudnak majd alkalmazni. A napot ünnepléssel, pezsgős koccintással zártuk, majd egy közösen eltöltött csapatépítő ebédet követően hazautaztunk Budapestre.

Grandiózus finálé:

Hálásan köszönjük minden partnerünknek, akik elfogadták meghívásunkat és velünk tartottak erre a különleges utazásra!